Lézeres látáskorrekció

A kezelés elve, a készülék ismertetése

Lézeres látáskorrekció

Az ezirányú mérnöki fejlesztések már 1977-ben megindultak. 1986 az első év, amikor a kísérleti stádiumon túl az első refraktív sebészetre alkalmas lézerek megjelentek. A sikeres kísérletek eredményeképpen sikerült egynemű (homogén) 193 nm hullámhosszúságú lézerfényt előállítani. Ennek az egynemű argon-fluorid gáznak legfőbb jellemzője, hogy igen nagy energiájú, de kicsi hatótávolságú lézerfajta. A lézerfény kibocsátásakor hő gyakorlatilag nem keletkezik.
A mai modern lézerkészülékek által kibocsátott nagyenergiájú lézerfénnyel a szaruhártya felszínét tudjuk formálni, aszerint, hogy milyen dioptria-eltérést kívánunk megszüntetni.

Rövidlátás

A rövidlátás kialakulásának oka a szem hossztengelyének nyúlása, azaz a szembe érkező sugarak nem az ideghártyán, hanem az előtt találkoznak egy fókuszpontban. Jelen esetben a célkitűzés, hogy a szem hossztengelyét megrövidítve, a fókuszpont az ideghártyára essék. Valójában a szem hátsó pólusának előbbre hozása lenne a logikus megoldás, ezt azonban a szemsebészet még nem tudta sikeresen megoldani. A lézeres látáskorrigáló készülékek, ahogyan azt már korábban említettük, a szem elülső felszínének átlátszó részén, azaz a szaruhártyán dolgoznak. Az a szövetréteg, amely a lézersugárral találkozik, gázzá változik, azaz eltűnik. A szaruhártya középső része vékonyabb lesz, a szem hossztengelye megrövidül, a dioptria eltűnik. A mínusz egy- mínusz hat dioptriáig terjedő értéke az, amelyet csaknem l00% garanciával sikerül megszüntetni. Ennél nagyobb eltérés esetén is jelentős dioptria-csökkentés lehetséges, de a kezelt érték függvényében kismértékű dioptria-visszaigazodással számolni kell.

Távollátás

A távollátó szemek rövidebb hossztengellyel rendelkeznek, így a szemlencse által összegyűjtött sugarak az ideghártya mögött találkoznak. A távollátás, azaz plusz dioptria-eltérése a szemnek, kisgyermekkorban kezdődik, s gyakran egész életében elkíséri a pácienst. Igen hátrányos helyzetet jelent, mert sem közelre, sem távolra nem jelent kényelmes látást, a szem javítási kényszere pedig szerteágazó panaszokat okoz. Lézeres szemsebészeti megoldása szintén lehetséges, ebben az esetben azonban a szaruhártya széli részén, gyűrű alakban kell az elvékonyítást elvégeznünk, így látszólag a szem hossztengelyét hosszabbítjuk meg. A kezelési intervallum, mely igazán sikeres eredményhez vezet, szűkebb, plusz egytől plusz öt dioptriáig terjed.

Görbületi hibák /astigmia/

Plusz és mínusz irányú eltérés formájában létezik, kombinálódhat rövidlátással és távollátással is. A görbületi hibák, melyek a szaruhártya hengerfelszín formáját jelentik, szemüveg-korrekció esetén „cilinderes”, tehát hengerfelszínű szemüveglencsével javíthatók ki, a lézerfény esetében is ilyen hengerfelszín formájú kezelést jelentenek. Három dioptria felett a visszaigazodás esélye jelentősen megnő, tehát a pácienst a lézeres látáskorrigáló beavatkozásra csak részben tartjuk alkalmasnak, kisebb fokú görbületi hiba fennmaradhat.

Öregszeműség

Az emberi szem felépítéséből adódik, hogy közeli látásunk, mely 3o-4o cm-t jelent, 43 éves kor körül megnehezedik, s a szem fokozatosan erősödő olvasó szemüvegre szorul. Ez a folyamat nem befolyásolható, és a lézerkezelésre sem alkalmas.

Vizsgálat, kezelés, utókezelés

A lézeres kezelést megelőzően alapos, a szem látásfunkcióit igen alaposan feltérképező vizsgálatra van szükség. Megkérdezzük a korábbi szemészeti, általános beavatkozásokat, gyógyszerszedés, allergia meglétét, sebgyógyulásra vonatkozó esetleges eltéréseket. Korábbi szemüveg, kontaktlencse-viselés adatai az esetleges változásokra világítanak rá.

Ha a szem dioptriája még változik, a kezelés elvégzése csak speciális esetben ajánlott!

A vizsgálat előtt kemény kontaktlencse viselése 3 hétig, lágy kontaktlencse viselése 3-4 napig nem lehetséges. A vizsgálat során a szem belsejének alapos vizsgálata érdekében pupillatágítás történik, mely a közeli látást egy-két órára zavarja, ezért a szemvizsgálatra nem gépjárművel érkezzen. A lézeres látáskorrigáló kezelés ambuláns, néhány percig tartó fájdalmatlan beavatkozás / kérje ismertető CD-ket/. A kezelést követően terápiás kontaktlencsét helyezünk fel, melyet az első kontroll alkalmával távolítunk el. A sebgyógyulás 4-5 napig tart, mely időszak alatt a fertőzések megelőzésére antibiotikum cseppeket rendelünk. A szaruhártya felszínének begyógyulása után a sebgyógyulás második fázisa következik, mely finom hegképződést jelent, ez azonban a látásélességet nem befolyásolja. A heg feltisztulása körülbelül három hónapig tart, s a regenerációt cseppek adásával segítjük. A kezelést követő első héten 3-4 alkalommal ellenőrizzük a szemeket, az első hét után pedig az első félév során havonta. Az ellenőrzés az egy éves kontrollal zárul. Fontos tudni, hogy a kezelés első hetében a látás gyenge, tehát a munkából, tanulásból való kieséssel számolni kell. Az átmeneti kellemetlenségekért azonban kárpótlást jelent a szabadabb, látásjavító eszközöktől mentes élet.
Kérjen ismertető CD-t!

Dr. Munkácsi Györgyi
szemész szakorvos

Scroll to Top